Démon vagy te, semmi más.

Azt hiszem ideje lenne elfelejteni az egyik legrosszabb dolgot ami valaha történt velem. Bárcsak sose ismertem volna meg.Nem hittem hogy egyszer ezt fogom kívánni. Úgy emlékszem, semmi sem okozott még ennyi fájdalmat és szenvedést, kételyt és reményt mint ő ...De úgy hiányzik az a tekintet, bárcsak látnám még egyszer, bárcsak hagyná , hogy lássam még egyszer. Utálom , hogy semmi sem az aminek tűnik, és amit mondanak. Elegem van már hogy minden percben egy olyan emberre gondolok aki meg sem érdemli. Megfogadtam hogy nem sírok érte többet , hát ezt is jól elbasztam. Csalódom és csak csalódom. Elegem van már hogy olyan embert szeretek aki meg sem érdemli, aki pedig megérdemli, belepusztulhatok, akkor sem tudom úgy szeretni...

Démon vagy te , semmi más... csak olyan mint a többi, kár hogy elhittem.

"Mon Demon Sois Mon Ange"...
"Karcold még szívem üvegfalát, hagy fájjon, ezt érdemlem"

Rájöttem..

Rájöttem, hogy rohadtul elkéstem...Lekéstem valamiről amit nagyon szeretek.Nem tudom elhinni hogy hogy tudtam ennyire hülye lenni. ez is az én hibám. Semmi sem olyan mint régen. Egy hang sem,egy szó sem,egy mondat sem.SEMMISEM. nem bókol, nem kérdi többet: "Szeretsz?". És ez az én hibám.Hagytam hogy elhaladjon felettem az idő , talán ha észbe kaptam volna, még lett volna esély. Nem túl jó, sőt rossz,de nem zavar.Tudom hogy benne is van jó.De bennem "túl sok". Rohadtul fáj, hogy elbasztam ismét.Még mindig emlékszem arra, amikor megláttam először, azt a nézést, azokat a szemeket sohasem felejtem el.Kísértenek, akárhányszor becsukom a szemem, ezt látom..Csak néz azokkal a csodálatos szemekkel kíváncsi és ártatlan.Jó álca, maga az ördög.Mért kell pont ő nekem? Ilyen komoly még sosem volt.Tudom, érzem.Minden megváltozott, bárcsak előröl kezdhetném. Talán nem rontanám el mint MINDIG. Rettentően hiányzik, nem olyan mint régen. Csak történne már valami, vagy felejteném el. De akárhányszor megpróbálom elfeledni, ő talál rám, ő keres. Jó lenne eltűnni, ne tudjon rólam senki, ő sem. Ez történik ha elmondom mit érzek, felesleges, túl késő. Rossz viccet űz velem az élet, ez már sok, eleget szenvedtem már. Nagy kérés lenne egy kis boldogság? nyugalom? Egy nagy rejtély előttem, bárcsak megfejthetném és látnám mi rejtőzik a lelke mélyén. Száraz és semmitmondó szavak mik mára megmaradtak az érzelmes és igaz dolgokból. Bárcsak elmondta volna...Bárcsak más lennék...

"Szemében elveszik megtépázott lelkem.

Mámorba ejt aprócska érintése.

Felszáradt könnyeim letörli.

Titkom lassacskán felfedi.

Olvas árulkodó szememben.

Egy pillanatig elhittem..."

"Nem harcol, csak csendben megfullad a vérében."

A Remény Csillaga

A Remény Csillaga

Halovány fénysugár mi száműzött s gyámoltalan
Remegve karmolja elfedett orcáját egy életért
Sem epedező bocsánat sem hitetlen gyalázat
Nem mossa le a gyilkos kezéről a vért
Miként számtalan meg volt már előre írva
Nem harcol, csak csendben megfullad a vérében
S a sors kegyetlen nevetéssel a sírjába taszítja.

-névtelen-

(névtelen)
Szüntelen várakozni a magányra
Szánalom s, hogy a szenvedés magába zár
Jeges szív mi lángokban áll
Végtelen perc karjába ránt
Gyengéden simogatja penge az árnyat
Lényem újjászületik, s meghal
Égető könnyek peregnek a halálba
Kínzó remény, mi várat magára
( Kodí)

Remény?

Végre megnyugodtam, és lemondtam a vágyaimról, amelyek elérhetetlenek voltak. Nem vártam, hogy lehet jobb, lehet más. Várakozás alatt csak annyit értettem, hogy létezem. Nem halok bele, hanem tovább lépek. Mint aki nem veszi észre mi történik vele... És most? Rossz tréfát űz velem az élet. Próbálgatja a határaimat. Közben csendben megszakad a szívem. Nem tudom hogy hogy tudnám elviselni ha most is csak egy átkozott remény tartaná bennem alelket, majd a semmibe veszik minden. S ugyanott járnék ahol eddig. Félek, hogy nem vagyok elég jó... Belenézek a tükörbe, úgylátom nincs nagy baj velem... aztán eszembe jut az... és máris ezernyi probléma merül fel. Nem tudom elhinni ,hogy valaki szerethet igy ahogy vagyok... Mint a mesében. Utálok kételyek között élni... VÁRNI... csak tudnám már. Ha akárcsak egy kis esélyt kapnék, megtudnám adni a szikrát amire szüksége van. Rettentő rossz látnom őt így, fáj a szíve , szeretné hogy szeressék, és én ezt megtudnám adni .nagyon is. Egyre jobban szeretem... Nagyon remélem hogy most jó lesz a vége, bár hihetetlen lenne számomra. FÉLEK ...

Vége...

Vége mindennek...
Nem értem mit is vártam. Nagyon elegem van...Ezt érdemlem?...ezt. Én nem vagyok olyan mint a többi...és mégsem én... Reménykedtem... UTÁLOK REMÉNYKEDNI. UTÁLOK ÁLMODOZNI. UTÁLOM HOGY ELHITTEM. UTÁLOM HOGY AZT HITTEM SZERETHET.
ezek után nem tudnék olyan lenni vele mint voltam... nem tudom mi lenne a helyes.. talán jobb lenne eltűnni egy időre hogy még csak ne is beszéljek vele...
Igen azt hiszem ez lesz .
De biztos vagyok benne, hogy még csak fel sem fog tűnni neki...

Felfedett titok

Felfedett titok

Szemében elveszik megtépázott lelkem.

Mámorba ejt aprócska érintése.

Felszáradt könnyeim letörli.

Titkom lassacskán felfedi.

Olvas árulkodó szememben.

Egy pillanatig elhittem...

Végzetes ölelés

Végzetes ölelés

Karjaink szorosan összefonódtak,

Testünket ölelésbe taszítva.

Kár volt kiengedni belőle,

Talán elveszítlek örökre .

Csak az enyém

Csak az enyém

Halkan elpihen az este,

Lecsukódik az angyal szeme.

Fekszik és csendesen sóhajt.

A pillanat lassan olvad.

Látom, miként álomba merül,

Ahogyan egy más világra kerül.

Arcán édes mosoly megül.

S a Hold az égen derül.

Fülébe súgnám titokban:

-Te csak az enyém vagy...

Titkolt álom

Titkolt álom

Kihűlt álom ringat a karjában.

Kihűlt álom fedi fel a vágyam.

Csak titkold még, meg ne tudja más,

Árva szívem legnagyobb fájdalmát.

Kételyben ázik az éjjel.

Kételyben jön el a fény

Csak rejtsd el sötétségbe.

A sötétség legmélyébe.

(Kodí)

Csak álom

Annyira rossz, hogy az álmok tükrözik azt, amit szeretnénk. Próbáltam becsapni magamat, de nem megy. Nem tudom, hogy egyáltalán lehetséges-e amit szeretnék. De álmomban sem voltam boldog. Lehet éreztem, hogy ez lehetetlen. Nem értem... Angyal is, Ördög is, de álmomban csak Angyal volt... Talán épp ez az, ez az ami lehetetlen. Láttam, amit láttam. Aztán felébredtem, és rájöttem, hogy ennyi volt...

Régimódi legenda

Az évek éveket kergetnek,

Veled,

Nélküled,

Elteltek, elvesztek,

Magány...

Csupa Talány...

Magasban ülsz, Te megközelíthetetlen,

Nyugalom, míg érzem: plátói érzelem.

S a nehéz csend lassan belénk mart,

Békéből szenvedélyes vihart kavart.

Az órák, órák után kúsznak,

Szeretet,

Gyűlölet,

Árulnak, megtagadnak

Júdások...

Kéjes sikolyok...

Karodban tartasz, szikla-büszke Úr,

Csókod a számon: s a szívem gyaur,

Kék hideg éjben egy dal szól fentről,

Forró testünk izzik ősi szenvedélytől.

Perceket zabálnak a percek,

Keresés,

Feledés,

Hanyatlanak, teremtenek

Mámorok

Átkozott álmok...

S a mézédes epizód lassan télbe fordul,

Jéggel égő gyertya árnya elhalványul,

Vicsorgó keresztről varjak csattognak,

Üzenik: a szívmadarak délre tartanak...

Szentirmai Mária Edit

Hogy lehet?

Hogy lehet rám felnézni?
Nem értem.
Lehet, hogy erősnek tűnöm, pedig nem vagyok az, egyáltalán nem. Rettentően félek a csalódásoktól, és az érzelmeimtől. Legszívesebben kitörölném a gondolataimat, talán úgy nem kattogna folyton az agyam. Álom világban élek. Túl sokat álmodozom, elképzelem a dolgokat, hogy lenne nekem a legjobb, majd ha nem úgy sikerül, összetörök. És sohasem sikerül úgy. Próbálok a múltba menekülni a mostani problémáim elől. De lehet , hogy ez nagy hiba. Rettentő naiv vagyok. Próbálom hinni, hogy az emberek egyes gondolatai csak véletlenül vannak, pedig nem. Tudják hogy mit mondanak. Csak próbálom a jót meglátni a rosszban is. Van benne jó, nem állítom, de a rossztól nagyon félek. Csak a jót akarom látni, de ez lehetetlen. Persze nem apró hibákra gondolok, hiszen senki sem tökéletes. Olyasfajta csalódásokra gondolok, amiket nem igen tudok felfogni. Gyáva vagyok. Nem lehet minden felett szemet hunyni, s nem lehet mindig mosolyogni. Belül sírok, még ha kívülről boldognak látszom is. Nem tudom minek kellene történnie ahoz, hogy boldog lehessek. Vagy meg sem érdemlem? DE! Igenis megérdemlem, tudom, hogy jó ember vagyok, rengeteg jó tulajdonságom van, és rettentően tudok szeretni. Éppen ez a vesztem. Olyan emberbe kell csalódnom akiről nem gondoltam volna?
Hogyan lehet rám felnézni? Mikor ilyen vagyok? Nem vagyok tökéletes.

Az első Angyal.

Az első Angyal

♥

Aki engem jól ismer, az tudja, hogy az életemben volt valaki aki rengeteget számított nekem. Nagyon szerettem, ezt tisztán állítom. Nem hiszem, hogy név szerint meg kellene említenem. Rengeteg szenvedést okozott nekem, én is neki. Akkor még hittem, hogy az álmok valóra válhatnak, és ő is. Aztán rá kelett döbbennünk, hogy az álmok csak úgy nem hullanak az ölünkbe. Tudom rengetegen hülyeségnek tartották, és nem értették mért szeretem. De ők ezt nem érthetik. Már én sem értem, hogyan engedhettem hogy ez legyen belőle. De nem én akartam. Nem tudtam volna tenni ellene semmit sem, de nem is akartam. Boldoggá tett, hogy tudom szeret valaki, úgy szeret. Boldoggá tett, de egyben fájt is. Nagyon hiányzott. Ma már szomorúan gondolok arra, hogy miket kellett kiállnom és miken kellett átmennem, csak amiatt, hogy szeretem. Sokáig szerettem, és ő is engem. Nagyon fájt, hogy nem lehetek vele és nem tehetem azt amit mások igen. Nyugodtan tarthatnak bolondnak az emberek, nem érdekel, én teljes szívemből szerettem. De aztán véget ért, mint minden jó. Nem tudhatom, hogy valójában mért döntött így. Azt hittem meghalok, mindennek vége, elhagyott az, akiért éltem. Próbáltam utálni, próbáltam elhitetni magammal, hogy csak átvert, és sohasem szeretett. De úgy érzem, hogy ez csak egy hazugság volt, amivel meg akartam nyugtatni magamat. Nagyon sokáig szenvedtem amiatt, hogy vége. Azt hittem, nem tudok tovább lépni. Voltak akik kiálltak mellettem, s fogták a kezemet. De én mégis egyedül éreztem magamat, mintha egy mély szakadékban lennék, melyből nem tudok kimászni. Sikerült, sok időbe telt, de sikerült. Az idő begyógyítja a sebeket, sok minden van viszont, ami feltépheti ezeket. Nem is egyszer volt, hogy ismét ő járt a fejemben és az emlékek. Most már úgy látom hogy megvédett, ezért hálás vagyok neki. Megvédett az elkövetkező még nagyobb szenvedésektől, igaz, nagy áron. A lehetetlent akartam, túl hiú voltam. Bevallom, néha még most is fáj, ha rá gondolok. Köszönöm, hogy megvédett. És még rengeteg dolgot köszönhetek neki. Egyetlen egy dolgot nem tudok megbocsájtani neki. Tudom, ha az ember szeret valakit, olyanokat is mond amik nem valósíthatóak meg. De, ,,Legyünk barátok"... Ezért azt hittem, hogy nem kell teljesen elveszítenem. Teljesen elengedte a kezemet. Sokszor jár a fejemben, hogy vajon Ő gondol-e rám?.

Nagyon hiányzik. Én nem akartam, hogy ez így legyen. Azt hittem, őt már semmisem veheti el tőlem. Csalódnom kellett. Eltűnt és már nem is beszél velem.Mintha nem is lett volna?.Remélem egyszer visszajön hozzám.Én még mindig szeretem a lelkem mélyén, csak nem úgy ahogy eddig.Szeretném, ha az ígéretét beváltaná és barátok lennénk.Hiányzik, Szükségem van rá.

♥

♥

Érzem

Érzem

Érzem, hogy átjár a magány,

Ahogyan eluralkodik mindenen.

Minden percben ott rejtőzik, csendesen.

Megbújik és így gyilkol.

Érzem, hogy itt van velem.

Velem van, és nem szabadulok tőle.

Érzem, hogy mit jelent a szó

Már tudom, hogy mi volt az mi bennem lakozott.

Nem rá vártam...Mást vártam...

Helyette ő jött és mindent összetört.

Féltem tőle, ezért jött el

Érzem, hogy itt van még

Ő és a félelem kézen fogva kínoznak.

Félek.

Félek, hogy helyrehozhatatlan...

Karcold még....

Karcold még szívem üveg falát...
Hagy fájjon ...
Ezt érdemlem ...
De nem tudom mit tettem...
De addig csak karcold még...
Talán olyanra vágytam, amire gondolnom sem szabadna...
Talán titkon reménykedtem...
Kár volt...
És ismét ugyanott vagyok ahonnét indultam...
Már nagyon unom...
De mégis mindig valami új, valami más...
De egyre rosszabb...
Nem szabad bízni benne, hogy lehet jobb is,
Hogy én is megérdemelném...
mert NEM!
Túl hiú vagyok belátom ...
Meghal a remény
Lassan
De biztosan...

MÉRT?

Miért nem tudok úgy élni mint régen?

Feledésekben és hazugságban mint azelőtt?

miért tart elém az élet őszinte tükröt?

És miért nyújtja felém a tükör egy szilánkját?

Miért nem tudom azt hazudni jól vagyok?

Miért kell gondterheltnek lennem mint azelőtt?

Miért akarok annyira kijutni innen mint még soha?

És miért írom le ezt hisz ilyen gondolatom eddig nemvolt soha.

(nem enyém, csak igaz...)

Összefüggéstelen_Összefüggés-

Szeretnélek, ha tudnál szeretni.

Igazából azt hiszem, hogy beleszerettem valakibe,de nembiztos...És annyira rossz ez így -.- jólenne végre eldönteni már, hogy mi van...De ha szeretem, akkorsem biztos, hogy ő is engem és akkor teljesen felesleges minden... na m1 hagyom is -_-

Most jó, még jó...

Hát már megint nagyon régen írtam O_O ó a pecshába XD .őőő. nem tudom.

ma taliztam Tidussal Cegléden =) jó volt ^^

aztán Hidori *_________________________________________________*

egyetlen cunikám *-*

ez a kis idő eszméletlen jó volt X"D

Most egész jól vagyok és nincs semmi bajom... nem depizek meg semmi -.- de lehet hogy nem sokáig marad ez így =/ áh nem tudom.... majd meglátom ...

Pedig nem kéne több olyan O_O

Hát most ennyire volt kedvem

pacsi

Csalódás egy angyalban...

Csalódás egy angyalban...

Ő volt az, kit hozzám láncolt az élet zord sötétsége,

S ő az kinek létezése megfakul az emlékekben.

Hisz lelke mélyén ott rejtőzik egy lény, mit még álmomban sem láttam,

A homály felfedi elnyomott titkát, melyre az elmúlásban vártam.

Mámorító szavak csábítják el védelmező karjaimtól...

Nem talál már nyugalomra a mindig hívogató hangoktól.

Elragadták, s ő hagyta hogy eluralkodjon rajta a bűnös vágy...

Bizalmam ajtaja tétovázva csendben becsukódik, s kattan a zár.

Talán rájön, eltaszította maga mellől őrző angyalát,

Talán rájön, könnyedén vállalta magára legrosszabb álmát.

De mégsem ő lesz az, kinek emléke elveszik a jelenben...

A neve egy életen át belevésve marad a szívemben...

írta: Kodí