Vége...

Vége mindennek...
Nem értem mit is vártam. Nagyon elegem van...Ezt érdemlem?...ezt. Én nem vagyok olyan mint a többi...és mégsem én... Reménykedtem... UTÁLOK REMÉNYKEDNI. UTÁLOK ÁLMODOZNI. UTÁLOM HOGY ELHITTEM. UTÁLOM HOGY AZT HITTEM SZERETHET.
ezek után nem tudnék olyan lenni vele mint voltam... nem tudom mi lenne a helyes.. talán jobb lenne eltűnni egy időre hogy még csak ne is beszéljek vele...
Igen azt hiszem ez lesz .
De biztos vagyok benne, hogy még csak fel sem fog tűnni neki...

Felfedett titok

Felfedett titok

Szemében elveszik megtépázott lelkem.

Mámorba ejt aprócska érintése.

Felszáradt könnyeim letörli.

Titkom lassacskán felfedi.

Olvas árulkodó szememben.

Egy pillanatig elhittem...

Végzetes ölelés

Végzetes ölelés

Karjaink szorosan összefonódtak,

Testünket ölelésbe taszítva.

Kár volt kiengedni belőle,

Talán elveszítlek örökre .

Csak az enyém

Csak az enyém

Halkan elpihen az este,

Lecsukódik az angyal szeme.

Fekszik és csendesen sóhajt.

A pillanat lassan olvad.

Látom, miként álomba merül,

Ahogyan egy más világra kerül.

Arcán édes mosoly megül.

S a Hold az égen derül.

Fülébe súgnám titokban:

-Te csak az enyém vagy...

Titkolt álom

Titkolt álom

Kihűlt álom ringat a karjában.

Kihűlt álom fedi fel a vágyam.

Csak titkold még, meg ne tudja más,

Árva szívem legnagyobb fájdalmát.

Kételyben ázik az éjjel.

Kételyben jön el a fény

Csak rejtsd el sötétségbe.

A sötétség legmélyébe.

(Kodí)

Csak álom

Annyira rossz, hogy az álmok tükrözik azt, amit szeretnénk. Próbáltam becsapni magamat, de nem megy. Nem tudom, hogy egyáltalán lehetséges-e amit szeretnék. De álmomban sem voltam boldog. Lehet éreztem, hogy ez lehetetlen. Nem értem... Angyal is, Ördög is, de álmomban csak Angyal volt... Talán épp ez az, ez az ami lehetetlen. Láttam, amit láttam. Aztán felébredtem, és rájöttem, hogy ennyi volt...

Régimódi legenda

Az évek éveket kergetnek,

Veled,

Nélküled,

Elteltek, elvesztek,

Magány...

Csupa Talány...

Magasban ülsz, Te megközelíthetetlen,

Nyugalom, míg érzem: plátói érzelem.

S a nehéz csend lassan belénk mart,

Békéből szenvedélyes vihart kavart.

Az órák, órák után kúsznak,

Szeretet,

Gyűlölet,

Árulnak, megtagadnak

Júdások...

Kéjes sikolyok...

Karodban tartasz, szikla-büszke Úr,

Csókod a számon: s a szívem gyaur,

Kék hideg éjben egy dal szól fentről,

Forró testünk izzik ősi szenvedélytől.

Perceket zabálnak a percek,

Keresés,

Feledés,

Hanyatlanak, teremtenek

Mámorok

Átkozott álmok...

S a mézédes epizód lassan télbe fordul,

Jéggel égő gyertya árnya elhalványul,

Vicsorgó keresztről varjak csattognak,

Üzenik: a szívmadarak délre tartanak...

Szentirmai Mária Edit

Hogy lehet?

Hogy lehet rám felnézni?
Nem értem.
Lehet, hogy erősnek tűnöm, pedig nem vagyok az, egyáltalán nem. Rettentően félek a csalódásoktól, és az érzelmeimtől. Legszívesebben kitörölném a gondolataimat, talán úgy nem kattogna folyton az agyam. Álom világban élek. Túl sokat álmodozom, elképzelem a dolgokat, hogy lenne nekem a legjobb, majd ha nem úgy sikerül, összetörök. És sohasem sikerül úgy. Próbálok a múltba menekülni a mostani problémáim elől. De lehet , hogy ez nagy hiba. Rettentő naiv vagyok. Próbálom hinni, hogy az emberek egyes gondolatai csak véletlenül vannak, pedig nem. Tudják hogy mit mondanak. Csak próbálom a jót meglátni a rosszban is. Van benne jó, nem állítom, de a rossztól nagyon félek. Csak a jót akarom látni, de ez lehetetlen. Persze nem apró hibákra gondolok, hiszen senki sem tökéletes. Olyasfajta csalódásokra gondolok, amiket nem igen tudok felfogni. Gyáva vagyok. Nem lehet minden felett szemet hunyni, s nem lehet mindig mosolyogni. Belül sírok, még ha kívülről boldognak látszom is. Nem tudom minek kellene történnie ahoz, hogy boldog lehessek. Vagy meg sem érdemlem? DE! Igenis megérdemlem, tudom, hogy jó ember vagyok, rengeteg jó tulajdonságom van, és rettentően tudok szeretni. Éppen ez a vesztem. Olyan emberbe kell csalódnom akiről nem gondoltam volna?
Hogyan lehet rám felnézni? Mikor ilyen vagyok? Nem vagyok tökéletes.