Azt szokták mondani, hogy az igaz barátság az, ha helyet adunk a szívünkben valakinek, aki legalább annyira fontos, mint saját magunk. Igaz barát az, aki feltétel nélkül tud szeretni, annak ellenére, hogy tudja hogy ki vagy, ki voltál és talán ki lesz majd belőled. Az igaz barát az, aki belelát az életedbe és tudja mi a jó neked. Aki látja a fától az erdőt és megpróbál megóvni a csalódásoktól. Aki meghallgat, ha valami baj van, ha nagy öröm ért, vagy ha egyszerűen beszélgetni van kedved.
-Haver vagy Barát? :
Úgy gondolom, hogy barát és haver között rettentő nagy különbség van.
Egy baráttal mindent megoszt az ember.Ha bánatosok, ha boldogok, mindig ott vannak egymásnak.Meghallgatják egymás problémáját és próbálnak tanácsokat adni.Nem hagyják egymást cserben.Egy baráttal lehet együtt sírni, együtt nevetni, beszélgetni.Egy barát elfogad olyannak amilyen vagy.Viszont egy haver az csak haver... egy haverral csak hülyéskedni lehet és bulizni.A haverjaival nem mindent oszt meg az ember.Vannak titkaik egymás előtt.És még rengeteg dolog van ami eltér...
-Lehet haverból barát valaki?
Szerintem minden barátság haversággal kezdődött.Az ember ismerkedik.Ha valakit megismer és szimpatikusnak találja, biztosan keresni fogja a társaságát máskor is.Aztán jóba lesznek és haverokká válnak.Majd egyre többet találkoznak, egyre többet megtudna egymásról.Kialakul egyfajta kötődés, ami vagy erősebb, vagy gyengébb.Ha erős akkor barátsággá kovácsolódhat.DE VAJON MI KELL AHHOZ HOGY BARÁTOKKÁ VÁLJANAK?nem tudom... jó lenne tudni...Lehet hogy valami rossznak, vagy jónak kell történnie ahhoz hogy megbízzanak egymásba?
-Az én bajom...
Van valaki, aki nagyon fontos lett nekem.De annyira ossz érzés hogy tudom, hogy csak haverként tekint rám.Pedig szeretném, hogy igazi barátok legyünk.Csak nem tudom, hogy mit kell tenni hogy ez meg is történjen..Szeretném, ha tudná hogy rám bármikor számíthat, és szeretném, ha tudná, hogy bízhat bennem.Történ viszont valami...nagyon rosszul voltam, és ő próbált vígasztalni és ez nagyon jól esett.Egyszerűen csodálatos volt érezni, hogy törődik velem.Talán el is felejtettem már milyen az ha valakik leülnek megbeszélni, hogy mi a baj majd egy ölelésben fejeződik be a történet.Mesébe illő, olyan szép, olyan gyönyörű, felemelő érzés.De minden visszatért a megszokott kerékvágásba.Találkozunk, nevetünk és viccelődünk.És félek hogy elfog veszni az, ami már majdnem összejött.
Lehet, hogy túlreagálom ezt az egészet?Soha semelyik barátomnál nem éreztem még ilyet.Őszintén rettegek attól, hogy el leszek felejtve, és ennyi volt.Lehet, hogy valami rossznak kell történnie megint?Nem tudom, hogy hogyan fejezhetném ki neki hogy bízhat bennem és számíthat rám.Lehet, hogy csak idő kell? Várjak? Úgy sem tudok mást tenni.
Ha valakinek van valami gondolata, ötlete ezzel kapcsolatban, az kérem írjon nekem ...
A feltétel nélküli feláldozás.
Ez talán az a tulajdonság, ami leginkább kéne, hogy jellemezzen egy barátságot:„- A barátom nem jött vissza a rohamból, Sir. Kérek engedélyt kimenni és megkeresni őt.- Nem engedélyezem - mondta a tiszt. - Nem akarom, hogy kockáztasd az életedet egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött:- Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőtöket elvesztettem. Mondd volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet?- Ó, persze, hogy volt, Sir- válaszolta a haldokló. - Amikor megtaláltam még élt. És azt mondta nekem: „Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz.”
