Démon vagy te, semmi más.

Azt hiszem ideje lenne elfelejteni az egyik legrosszabb dolgot ami valaha történt velem. Bárcsak sose ismertem volna meg.Nem hittem hogy egyszer ezt fogom kívánni. Úgy emlékszem, semmi sem okozott még ennyi fájdalmat és szenvedést, kételyt és reményt mint ő ...De úgy hiányzik az a tekintet, bárcsak látnám még egyszer, bárcsak hagyná , hogy lássam még egyszer. Utálom , hogy semmi sem az aminek tűnik, és amit mondanak. Elegem van már hogy minden percben egy olyan emberre gondolok aki meg sem érdemli. Megfogadtam hogy nem sírok érte többet , hát ezt is jól elbasztam. Csalódom és csak csalódom. Elegem van már hogy olyan embert szeretek aki meg sem érdemli, aki pedig megérdemli, belepusztulhatok, akkor sem tudom úgy szeretni...

Démon vagy te , semmi más... csak olyan mint a többi, kár hogy elhittem.

"Mon Demon Sois Mon Ange"...
"Karcold még szívem üvegfalát, hagy fájjon, ezt érdemlem"

Rájöttem..

Rájöttem, hogy rohadtul elkéstem...Lekéstem valamiről amit nagyon szeretek.Nem tudom elhinni hogy hogy tudtam ennyire hülye lenni. ez is az én hibám. Semmi sem olyan mint régen. Egy hang sem,egy szó sem,egy mondat sem.SEMMISEM. nem bókol, nem kérdi többet: "Szeretsz?". És ez az én hibám.Hagytam hogy elhaladjon felettem az idő , talán ha észbe kaptam volna, még lett volna esély. Nem túl jó, sőt rossz,de nem zavar.Tudom hogy benne is van jó.De bennem "túl sok". Rohadtul fáj, hogy elbasztam ismét.Még mindig emlékszem arra, amikor megláttam először, azt a nézést, azokat a szemeket sohasem felejtem el.Kísértenek, akárhányszor becsukom a szemem, ezt látom..Csak néz azokkal a csodálatos szemekkel kíváncsi és ártatlan.Jó álca, maga az ördög.Mért kell pont ő nekem? Ilyen komoly még sosem volt.Tudom, érzem.Minden megváltozott, bárcsak előröl kezdhetném. Talán nem rontanám el mint MINDIG. Rettentően hiányzik, nem olyan mint régen. Csak történne már valami, vagy felejteném el. De akárhányszor megpróbálom elfeledni, ő talál rám, ő keres. Jó lenne eltűnni, ne tudjon rólam senki, ő sem. Ez történik ha elmondom mit érzek, felesleges, túl késő. Rossz viccet űz velem az élet, ez már sok, eleget szenvedtem már. Nagy kérés lenne egy kis boldogság? nyugalom? Egy nagy rejtély előttem, bárcsak megfejthetném és látnám mi rejtőzik a lelke mélyén. Száraz és semmitmondó szavak mik mára megmaradtak az érzelmes és igaz dolgokból. Bárcsak elmondta volna...Bárcsak más lennék...

"Szemében elveszik megtépázott lelkem.

Mámorba ejt aprócska érintése.

Felszáradt könnyeim letörli.

Titkom lassacskán felfedi.

Olvas árulkodó szememben.

Egy pillanatig elhittem..."

"Nem harcol, csak csendben megfullad a vérében."

A Remény Csillaga

A Remény Csillaga

Halovány fénysugár mi száműzött s gyámoltalan
Remegve karmolja elfedett orcáját egy életért
Sem epedező bocsánat sem hitetlen gyalázat
Nem mossa le a gyilkos kezéről a vért
Miként számtalan meg volt már előre írva
Nem harcol, csak csendben megfullad a vérében
S a sors kegyetlen nevetéssel a sírjába taszítja.

-névtelen-

(névtelen)
Szüntelen várakozni a magányra
Szánalom s, hogy a szenvedés magába zár
Jeges szív mi lángokban áll
Végtelen perc karjába ránt
Gyengéden simogatja penge az árnyat
Lényem újjászületik, s meghal
Égető könnyek peregnek a halálba
Kínzó remény, mi várat magára
( Kodí)

Remény?

Végre megnyugodtam, és lemondtam a vágyaimról, amelyek elérhetetlenek voltak. Nem vártam, hogy lehet jobb, lehet más. Várakozás alatt csak annyit értettem, hogy létezem. Nem halok bele, hanem tovább lépek. Mint aki nem veszi észre mi történik vele... És most? Rossz tréfát űz velem az élet. Próbálgatja a határaimat. Közben csendben megszakad a szívem. Nem tudom hogy hogy tudnám elviselni ha most is csak egy átkozott remény tartaná bennem alelket, majd a semmibe veszik minden. S ugyanott járnék ahol eddig. Félek, hogy nem vagyok elég jó... Belenézek a tükörbe, úgylátom nincs nagy baj velem... aztán eszembe jut az... és máris ezernyi probléma merül fel. Nem tudom elhinni ,hogy valaki szerethet igy ahogy vagyok... Mint a mesében. Utálok kételyek között élni... VÁRNI... csak tudnám már. Ha akárcsak egy kis esélyt kapnék, megtudnám adni a szikrát amire szüksége van. Rettentő rossz látnom őt így, fáj a szíve , szeretné hogy szeressék, és én ezt megtudnám adni .nagyon is. Egyre jobban szeretem... Nagyon remélem hogy most jó lesz a vége, bár hihetetlen lenne számomra. FÉLEK ...

Vége...

Vége mindennek...
Nem értem mit is vártam. Nagyon elegem van...Ezt érdemlem?...ezt. Én nem vagyok olyan mint a többi...és mégsem én... Reménykedtem... UTÁLOK REMÉNYKEDNI. UTÁLOK ÁLMODOZNI. UTÁLOM HOGY ELHITTEM. UTÁLOM HOGY AZT HITTEM SZERETHET.
ezek után nem tudnék olyan lenni vele mint voltam... nem tudom mi lenne a helyes.. talán jobb lenne eltűnni egy időre hogy még csak ne is beszéljek vele...
Igen azt hiszem ez lesz .
De biztos vagyok benne, hogy még csak fel sem fog tűnni neki...

Felfedett titok

Felfedett titok

Szemében elveszik megtépázott lelkem.

Mámorba ejt aprócska érintése.

Felszáradt könnyeim letörli.

Titkom lassacskán felfedi.

Olvas árulkodó szememben.

Egy pillanatig elhittem...