Hogy lehet?

Hogy lehet rám felnézni?
Nem értem.
Lehet, hogy erősnek tűnöm, pedig nem vagyok az, egyáltalán nem. Rettentően félek a csalódásoktól, és az érzelmeimtől. Legszívesebben kitörölném a gondolataimat, talán úgy nem kattogna folyton az agyam. Álom világban élek. Túl sokat álmodozom, elképzelem a dolgokat, hogy lenne nekem a legjobb, majd ha nem úgy sikerül, összetörök. És sohasem sikerül úgy. Próbálok a múltba menekülni a mostani problémáim elől. De lehet , hogy ez nagy hiba. Rettentő naiv vagyok. Próbálom hinni, hogy az emberek egyes gondolatai csak véletlenül vannak, pedig nem. Tudják hogy mit mondanak. Csak próbálom a jót meglátni a rosszban is. Van benne jó, nem állítom, de a rossztól nagyon félek. Csak a jót akarom látni, de ez lehetetlen. Persze nem apró hibákra gondolok, hiszen senki sem tökéletes. Olyasfajta csalódásokra gondolok, amiket nem igen tudok felfogni. Gyáva vagyok. Nem lehet minden felett szemet hunyni, s nem lehet mindig mosolyogni. Belül sírok, még ha kívülről boldognak látszom is. Nem tudom minek kellene történnie ahoz, hogy boldog lehessek. Vagy meg sem érdemlem? DE! Igenis megérdemlem, tudom, hogy jó ember vagyok, rengeteg jó tulajdonságom van, és rettentően tudok szeretni. Éppen ez a vesztem. Olyan emberbe kell csalódnom akiről nem gondoltam volna?
Hogyan lehet rám felnézni? Mikor ilyen vagyok? Nem vagyok tökéletes.