Az első Angyal.

Az első Angyal

♥

Aki engem jól ismer, az tudja, hogy az életemben volt valaki aki rengeteget számított nekem. Nagyon szerettem, ezt tisztán állítom. Nem hiszem, hogy név szerint meg kellene említenem. Rengeteg szenvedést okozott nekem, én is neki. Akkor még hittem, hogy az álmok valóra válhatnak, és ő is. Aztán rá kelett döbbennünk, hogy az álmok csak úgy nem hullanak az ölünkbe. Tudom rengetegen hülyeségnek tartották, és nem értették mért szeretem. De ők ezt nem érthetik. Már én sem értem, hogyan engedhettem hogy ez legyen belőle. De nem én akartam. Nem tudtam volna tenni ellene semmit sem, de nem is akartam. Boldoggá tett, hogy tudom szeret valaki, úgy szeret. Boldoggá tett, de egyben fájt is. Nagyon hiányzott. Ma már szomorúan gondolok arra, hogy miket kellett kiállnom és miken kellett átmennem, csak amiatt, hogy szeretem. Sokáig szerettem, és ő is engem. Nagyon fájt, hogy nem lehetek vele és nem tehetem azt amit mások igen. Nyugodtan tarthatnak bolondnak az emberek, nem érdekel, én teljes szívemből szerettem. De aztán véget ért, mint minden jó. Nem tudhatom, hogy valójában mért döntött így. Azt hittem meghalok, mindennek vége, elhagyott az, akiért éltem. Próbáltam utálni, próbáltam elhitetni magammal, hogy csak átvert, és sohasem szeretett. De úgy érzem, hogy ez csak egy hazugság volt, amivel meg akartam nyugtatni magamat. Nagyon sokáig szenvedtem amiatt, hogy vége. Azt hittem, nem tudok tovább lépni. Voltak akik kiálltak mellettem, s fogták a kezemet. De én mégis egyedül éreztem magamat, mintha egy mély szakadékban lennék, melyből nem tudok kimászni. Sikerült, sok időbe telt, de sikerült. Az idő begyógyítja a sebeket, sok minden van viszont, ami feltépheti ezeket. Nem is egyszer volt, hogy ismét ő járt a fejemben és az emlékek. Most már úgy látom hogy megvédett, ezért hálás vagyok neki. Megvédett az elkövetkező még nagyobb szenvedésektől, igaz, nagy áron. A lehetetlent akartam, túl hiú voltam. Bevallom, néha még most is fáj, ha rá gondolok. Köszönöm, hogy megvédett. És még rengeteg dolgot köszönhetek neki. Egyetlen egy dolgot nem tudok megbocsájtani neki. Tudom, ha az ember szeret valakit, olyanokat is mond amik nem valósíthatóak meg. De, ,,Legyünk barátok"... Ezért azt hittem, hogy nem kell teljesen elveszítenem. Teljesen elengedte a kezemet. Sokszor jár a fejemben, hogy vajon Ő gondol-e rám?.

Nagyon hiányzik. Én nem akartam, hogy ez így legyen. Azt hittem, őt már semmisem veheti el tőlem. Csalódnom kellett. Eltűnt és már nem is beszél velem.Mintha nem is lett volna?.Remélem egyszer visszajön hozzám.Én még mindig szeretem a lelkem mélyén, csak nem úgy ahogy eddig.Szeretném, ha az ígéretét beváltaná és barátok lennénk.Hiányzik, Szükségem van rá.

♥

♥